Udvaros Dorottya nem fekszik kés alá

Udvaros Dorottya

A színésznőnek ezen a nyáron nem igazán jut ideje pihenésre. Próbákról fotózásokra, előadásokról pedig szintén próbákra jár, és így megy ez egészen őszig, amikor pedig kezdődik a színházi évad, és újabb bemutató vár rá a Nemzetiben. Ezt a tempót bírni igazán irigylésre méltó, ráadásul úgy, hogy közben ki hinné el, hogy a színésznő hamarosan 59 éves lesz. Pedig a plasztikai sebészetet messziről elkerüli. 

Már csak néhány hét, és Szegeden bemutatják az István, a király rockoperát Alföldi Róbert rendezésében, majd a darab két előadással Budapesten is debütál. Sarolt szerepében Udvaros Dorottyát láthatjuk, aki emellett a magyar HBO saját gyártású sorozatának, a Társas játéknak második évadát is forgatja. Ha éppen nem játszik, akkor pedig fotózásokra, interjúkra jár. Csodálatra méltó a tempó, amivel dolgozik, ráadásul úgy, hogy közben mindig fitt és csinos. 

A színésznő pedig alapozó és szemfesték nélkül is sorra kapja a bókokat. Nem is engedné meg magának, hogy ez ne így legyen, hiszen az egészséges női hiúság őt is hajtja. 

Persze, hogy ez jól esik, kinek ne esne jól! De azért bármint nem tennék meg, azért, hogy ez így legyen. Plasztikai sebészhez, azt hiszem, sosem fordulnék. Nekem az arcom a munkaeszközöm. Egy műtétől lehet, hogy fiatalabbnak tűnnék pár évvel, de, ha elveszteném a mimikámat vagy nem tudnám többé ráncolni a homlokomat, akkor hiteltelenné válnék színésznőként. Nekem ezt semmi nem érné meg. Nyár elején mutattuk be a Szív hídjai című film színpadi változatát, melynek női főszerepét Meryl Streep játsszotta. Na, ő például hatvan felett is gyönyörű! És semmi feltűnő plasztika. Bár arckezeléseket  azért gondolom ő is igénybe vesz, talán hasonlóakat is, mint ez az ultrahang terápia.   

Dorottya azt mondja, hogy a plasztikai műtéttől azért is tart, mert egyszerűen nem lenne ideje a lábadozásra. Az ultrahangos arclifting viszont csupán egyetlen alkalmat vesz igénybe, és az eredmény ugyanolya, mint egy jól sikerült műtétnek, ráadásul folyamatosan segíti az arc kollagénállományának újratermelődését. A beavatkozást egy újpesti esztétikai központban végzik kizárólag, Dorottya mindössze három óra alatt túl is volt a kezelésen.

A színésznő tehát elégedett magával, büszkén vállalja az idő múlását, nem akar drasztikusan beleavatkozni a természet dolgába. Csupán jól érezni magát a bőrében.