Magyar állampolgárok lettek a Dumaszínház sztárjai!
Végre megkapták a magyar állampolgárságot a nagydumás srácok! A Szomszédnéni Produkciós Iroda fele, azaz Tóth Szabolcs, valamint Felméri Péter is letette a nagyesküt. Volt azonban, akinél nem éppen szokványos módon alakult a ceremónia…Miért éppen Tóth Szabolcs állampolgársági eskütétele menne simán? A Dumaszínház sztárja egyszerűsített eljárással jutott a papírokhoz, azt azonban maga sem gondolta volna, hogy fél év várakozás után egy szempillantás alatt lezajlik az esemény.
Ám ahogy eljutottak addig, valóban kabaréba illő volt.
Ám ahogy eljutottak addig, valóban kabaréba illő volt.
Az adott napon megérkeztünk mi ketten anyummal és tíz vendég. Amint meglátott bennünket a hölgy, elsápadt, összecsapta a kezét, és visszament az épületbe. Kis idő múlva újra előjött, most már jobb színben, közölte, hogy csak kettőnkre számítottak, ezért a titkárságot rendezték be esküteremnek, de oda nem férünk be ennyien, úgyhogy át kell vinni az egész ceremóniaszettet a tárgyalóba. Kicsin múlott, hogy nem egy xerox-gép előtt tettem le az esküt” – tette hozzá a humorista, aki azt is elárulta, hogy egy felújítás miatt nem volt hangosítás a teremben, így a Himnuszról is lemaradtak, ezért tartott csupán néhány percig a ceremónia.
Kollégája, Felméri Péter zökkenőmentesen vészelte át az egész folyamatot, amelyről röviden a következőket árulta el:
„Mivel az elmúlt időben egyre többet vagyok Magyarországon, megszerettem itt élni, megkedveltem a környezetet, úgy éreztem, hogy jó döntés lenne felvenni az állampolgárságot is.”
Szabolcsot hű társával, Bálint Ferenccel, illetve olyan vendégelőadókkal láthatjuk együtt a Szomszédnéni odaát van című kabaréban október 30-án a Thália Színházban, mint Janklovics Péter vagy Vida Péter. Felméri Péter pedig október 25-én lép színpadra a Dumaszínházban Kőhalmi Zoltánnal.