Gyermekklinika intenzív osztályának felújítására gyűjtött a VIVA

VIVA

A zenecsatorna immár tíz éve, 2002 óta rendezi meg különleges, jótékonysági rendezvénysorozatát a VIVA Teletont, idén 5 millió forintot gyűjtött össze a november 15-től december 31-ig tartó akcióban. Bartosz Witak, a több csatorna mellett a VIVA televíziót is üzemeltető Viacom International Media Networks kelet-európai régiójának vezérigazgatója adta át Dr. Szabó Andrásnak, a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika vezetőjének az adományt.

A rendszeresen Karácsony előtt megrendezett, a magyar zenei élet sztárjait felvonultató jótékonysági kezdeményezés és a kapcsolódó műsorfolyam minden évben óriási sikert arat. 2010-ben a Gyermekklinika, 2011-ben a Mosoly Alapítvány és 2012-ben ismét a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekklinikája volt az akció kedvezményezettje. Nemes célra  használta fel a kórház a befolyt összeget, a néhány napon belül átadásra kerülő Intenzív Osztály felújításával még modernebb körülmények között gyógyulhatnak majd a páciensek, amit a klinika és dolgozói kiemelt fontosságúnak tartanak.

Bartosz Witak, a VIMN kelet- európai régiójának vezérigazgatója elmondta: „A VIVA számára kiemelten fontos, hogy aktívan részt vállaljon a helyi adománygyűjtési akciókban. Saját kezdeményezésünk a Teleton, amelyet idén már tizedik alkalommal rendeztük meg. Hihetetlenül jó érzés egy ilyen nagy ívű esemény részesének lenni és segíteni a gyermekeken. Köszönjük mindenkinek az adományokat, és azt, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére a sztárok, és velük együtt ennyi fiatal önzetlenül segített.”

A több mint 125 éves múltra visszatekintő Tűzoltó Utcai Gyermekklinika az ország egyik legismertebb gyerekeket kezelő gyógyintézménye. A klinika onkológiai központként is működik, az ország minden második daganatos gyereke itt keresi a gyógyulást. A nemzetközi eredményekkel rendelkező intézmény igazán erős orvosi stábot tudhat magáénak, a páciensek több mint 70%-a gyógyultan hagyja el a gyermekklinikát.