Alattomos bőrbetegség a rozacea - Ismerd fel időben!
A rozacea értágulatokkal járó igen gyakori bőrbetegség, leginkább a 30 és 50 év közöttieket érinti, kifejezetten makacs, éppen ezért nagyon zavaró tud lenni, nyáron pedig a napfény csak fokozhatja a tüneteket. A kiváltó ok a mai napig nem ismert, általában öröklött probléma, de számos életmódbeli tényező, a stressz, illetve a szervezetben lévő hormonális változások is kiválthatják. Ha felismerése korán megtörténik, megakadályozható a kellemetlen arcvörösség kialakulása.
A betegség stádiumai
A betegség stádiumai
„Nem törvényszerű, hogy a stádiumok követik egymást, előfordul, hogy 1-es stádium után rögtön 3-es stádium alakul ki, illetve az egyes stádiumok egyszerre is jelen lehetnek. Kezelni kell, magától ritkán javul és évek alatt inkább a lassú és alattomos rosszabbodás jellemző. Végleges gyógymód nem létezik ugyan, de rendelkezünk helyi és belsőleges terápiás lehetőségekkel, melyek külön-külön vagy együttes alkalmazásával a betegség szinten tartható és tünetmentesíthető. Az értágulatok és az állandósult bőrpír eltüntetésére különböző lézeres és villanófényes technikák eredményesen alkalmazhatóak”- árulta el dr. Csernus Krisztina, a Royal Clinics orvos-esztétikai központ bőrgyógyász- kozmetológus szakorvosa.
A rosacea kezelése
Bár a rozacea gyógyíthatatlan, a tünetek megszüntethetőek, mindehhez azonban nagyon fontos az életmódváltás, és a bőrgyógyász által javasolt kezelés. Ezen kezelési módokon túl, azonban figyelmet kell tulajdonítani a megfelelő otthoni bőrápolásnak is. „Fontos, hogy az ilyen bőrtípus esetében kellő figyelmet fordítsunk arra, hogy enyhe, nem irritáló termékek alkalmazzunk, kerüljük a különböző kozmetikai kezeléseket, és ne kezdjük el saját magunkat gyógyítani, mert sok esetben csak ronthatunk a helyzeten. Helyette forduljunk szakemberhez, aki segít a megfelelő professzionális krémek megtalálásában. A rozaceások nagyon nehezen találnak maguknak jó krémeket, hiszen a legtöbb a drogériák polcáról leemelt termék irritálja a bőrüket”- árulta el dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász, majd hozzátette, hogy elengedhetetlen, egy szakértő, aki megfelelően méri fel a bőrünk állapotát. „Fontos egyfajta életmódváltás is. Nem szabad alábecsülni a provokáló faktorok szerepét, mint napfény, stressz, fűszeres, meleg ételek, italok, alkohol fogyasztása!”
Óvatosan a kozmetikumokkal!
Ma már számos antibakteriális és gyulladáscsökkentő professzionális krém létezik, melyek kifejezetten kipirosodásra hajlamos bőrre készültek, ezek egy része alkalmazható rosaceában kiegészítő kezelésként. Az alapozók közül kerüljük az olajos, viaszos termékeket, mivel ezek eltömítik a pórusokat, emellett pedig hanyagoljuk például a mentol, az alkohol, és az eukaliptusztartalmú készítményeket.