CES 2013: bemutatkozik a Gorilla Glass 3

Gorilla Glass 3

A Gorilla Glass valószínűleg többünk telefonját mentette már meg valamilyen karctól vagy épp esés okozta sérüléstől, ráadásul ma már szinte nem is létezik tisztességes telefon efajta védelem nélkül. A Corning tavaly októberi beszámolója szerint jelenleg több, mint egymilliárd aktívan használt eszközt védenek szerte a bolygón - azonban arra már valószínűleg kevesebben emlékeznek, hogy 2007-ben az iPhone volt az első ilyen telefon. Az idei CES-en pedig bemutatkozik a Gorilla Glass harmadik generációja is.

2012-ben szintén a CES keretein belül mutatkozott be a GG 2, amely gyakorlatilag csak annyiban különbözött elődjétől, hogy 20%-kal vékonyabb lett. Illetve számos törésteszten elvérzett elég csúnyán, így mindenképp érdekes lesz látni, hogy a család legújabb tagja hogyan bírja a gyűrődést.

Természetesen a lényeges kérdés továbbra is az, hogy mikor láthatjuk majd telefonokon és tableteken. A Gorilla Glass 2 esetén ez nagyjából fél évbe telt, majd ezt követően sem verte egyik gyártó sem különösebben nagy dobra, ha épp rákerült egy-egy telefonra. Példának okáért a Samsung is előszeretettel teszi a Galaxy S és Note család tagjaira a védőüveget, de emlékeim szerint nem is említik újabban a tényt.

A következő napokban várhatóan több információval szolgálhatunk majd a Gorrila Glass harmadik inkarnációjáról.